ÜDVÖZLÖM HONLAPOMON!

SZABÓ TAMÁS ASZTALOSMESTER VAGYOK.

1995. évben végeztem a Kaesz Gyula Faipari Szakiskolában, bútorasztalos szakon. 1999-ben alapítottam vállalkozásom. Eleinte bútorasztalos termékek gyártásával foglalkoztam. Konyhabútorokat, étkező- és szobabútorokat készítettem kis darabszámban, nagy gondossággal.

A folyamatos fejlesztések, újításoknak köszönhetően jelentősen növelni tudtam a megrendeléseim számát. Ekkor tudatosult bennem, hogy egy kis létszámú céget hozok létre, ami inkább kevesebb megrendelést vállal, de ezért egy magasabb szolgáltatási szintet tud nyújtani. Természetesen ügyelve arra, hogy a kézműves jellege mellett a XXI. századi technikával felszerelt műhely garantálja a ma létező legjobb minőséget.

2002-ben sikerült álmaim műhelyét megépítenem, 1200m2-es telephelyen, ahol a mai kornak megfelelően gyárthatom ma létező legjobb minőségben az egyedi nyílászárókat, korszerű gépsoron.

2006-ban részt vettem az ÉMI által meghirdetett nyílászárók bevizsgálásán. Ennek köszönhetően az általam gyártott ablakok és erkélyajtók most már minőségi bizonyítvánnyal is rendelkeznek.

2007-ben a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mestervizsga bizottsága előtt mestervizsgát tettem.

2008. I. negyedévétől mint egyéni cég folytatjuk tevékenységünket, vigyázva arra a minőségre, amit egykor megálmodtam. Ugyanebben az évben a PERBÁLABLAK név levédetésre került, mely Védjegyoltalom alatt áll.

2009-ben újabb nyílászáró vizsgálaton vettem részt, így a második negyedévtől az ablakok és erkélyajtók TVB bizonyítvánnyal rendelkeznek, ezáltal CE-jellel kerülnek forgalomba.

2010. II. negyedévétől a műemlék ablakok rosenheimi minősítéssel rendelkeznek.


2010. Szeptemberétől rendszerbe állítottuk az IV78 3 rétegű üvegezésű ablakok gyártását, mely

2011. év elején megkapta a típusvizsgálati bizonyítványt, illetve 2012. év végén a CE jelölést.
Ugyanebben az évben elkészült a műemlék ablakokat bemutató honlapom is. www.muemlekablak.hu

2012-ben elkészült a háromrétegű üvegezésű ablakok és ajtók honlapja is. www.3reteguuvegezesuablak.hu

2013-ban a perbálablak, műemlékablak és a háromrétegű üvegezésű weblapok egy közös kezdőlapra kerülnek.

A hőtechnikai számításon túl elkészült a 3 rétegű üvegezésű ablakok és erkélyajtók szélállóság, vízzárás és légzárási típusvizsgálata. Így az általunk gyártott ezen termékek is rendelkeznek már Típusvizsgálati bizonyítvánnyal (TVB), tehát CE jellel kerülnek forgalomba. A jegyzőkönyv INNEN letölthető PDF formátumban!

emi jegyzőkönyv
2014-ben újabb Vizsgálati Jegyzőkönyv készül, mely a háromrétegű üvegezésű bejárati ajtók hőtechnikájának számítását tartalmazza.
A jegyzőkönyv letölthető pdf formátumban.

A 2015-ös év során egy újabb feladat a nyílászáró szerkezetek tűzveszélyességvizsgálat előkészületei zajlanak. A különböző szerkezeti vastagságok, készre festett termékek anyagvizsgálata során a megégetett alapanyagok éghetőségének meghatározására laborvizsgálatokat folytatnak le. 2016 januárjában eredményes osztályba sorolás- E-osztályú termék lett ledokumentálva. Így már a Tűzveszélyességi vizsgálatok is bizonyítják a termékeim magas minőségét.


2016-ban Budakeszi Város Önkormányzata elismerését fejezi ki a Fő utca 138. alatti ingatlanon végzett munkánkért és Építészeti Díszokleveléllel díjazta a műemlék ablakokat.


2017-ben Budajenő községben egy a Petőfi utcában található ingatlan szakszerű felújításáért Budajenőért kitüntetést adományozza.


2017-ben két jelentősebb műemléki munkám okán a kapcsolt gerébtokos szerkezeteimet bevizsgálta az ÉMI.

 

 

 


2018-ban a megszigorított építési szabályzatnak köszönhetően csak háromrétegű üvegezésű termék kerülhet beépítésre egy újonnan épülő házba. Ezen termékeim felülvizsgálata megtörtént és kisebb kiigazítással elmondhatjuk, a 2010 óta gyártott IV78 háromrétegű üvegezésű nyílászáróim megfelelnek ennek az új rendeletnek.

 

A környezettudatos gyártást szem előtt tartva az ablakkészítés közben keletkező fa hulladékot egy brikettáló gép segítségével újrahasznosítjuk, fűtőanyaggá alakítjuk át, így minimális környezetkárosító hatás mellett tudjuk elkészíteni az Önök ablakait, ajtóit.

 

 

facebook