Kép

 



MŰEMLÉKVÉDELEM A PILISCSABAI VINOTÉKÁBAN

Hosszas keresgélés után, Piliscsaba központjában, igazán frekventált helyen találtak rá Zsuzsáék a romos, ám ideális adottságokkal rendelkező több mint százéves sváb parasztházra. Borboltot, borkóstoló éttermet és másik vállalkozásuk számára irodát álmodtak meg ide.
"-Teljesen kibelezett, elhanyagolt állapotban volt az épület, éveken keresztül használaton kívüli állapotban – emlékszik vissza a tulajdonos-háziasszony. – Mégis számunkra maga volt az álom, mintha nekünk találták volna ki.

A felújításhoz olyan szakembereket kerestünk, akik műemlékvédelmi épületek helyreállításában otthonosan mozognak. Tudni kell, hogy ez nem egy hagyományos magyar, hanem egy városiasabb sváb parasztház, aminek más a térszerkezete, mint a tornácos, utcára merőleges parasztházaknak. Nem akartuk teljesen leutánozni, milyen lehetett száz évvel ezelőtt, hiszen ez nem egy skanzen, sokkal inkább funkciójában a mai kor követelményeinek megfelelő épületre törekedtünk. A külső nyílászárók cseréjéhez is olyan mester után kutattunk, aki kifejezetten a műemlékvédelmi nyílászárók terén otthonosan mozog, és képes arra, hogy 21. századi technológiával korhű látványt valósítson meg. A szürke színvilága, úgy gondolom, nagyon illik a borbolt logójához és dizájnjához, amely használatos volt a korabeli időkben is. A tervezésnél és a kivitelezésnél is szem előtt tartották mind a háznak, mind a környéknek, a településnek a jellegzetességeit. Minden egyes darab egyedi készítés.

„Gyermekkorom emlékei a mai napig meghatározóak, ezért sok időt fektettem a műemlék ablakok újrafogalmazásába, amelyeket 21. századi technológiával vértezek föl. Formaviláguk hozzájárul a kor hangulatának felidézéshez, emberközeli, finom légkör létrehozásához.” (Szabó Tamás)

" - A mienk Piliscsaba „legzöldebb” üzlete – büszkélkedik még Zsuzsa -, az összes energiánkat napelemekkel fedezzük. Nincsen kémény, sem gázkazán, nem füstölünk, nem égetünk…"

Tulajdonosok, Piliscsabai Vinotéka


ÚJ KÖNTÖSBEN A PÁTYI HAGYOMÁNYOK HÁZA

Páty településről IV. (Kun) László király tett először említést, 1286. május 12-én kelt levelében. Ezt a dátumot tartják a község születésnapjának. Páty újkori fejlődése a mai református templom körül alakult ki, a nemrégiben újjászületett Hagyományok Háza is a közelében található.
Az élő tájház több mint százéves múltjával hosszú ideje elhagyatottan állt, mikor a hagyományőrzést szem előtt tartó "Szövetség a Magyarokért Páty Hagyományőrző Egyesület" helyi vállalkozók bevonásával, azok önkéntes munkájával a veszélyessé vált épület helyreállításába belekezdett.

2019. május 5-én, a Pátyi Tavasz ünnepség keretében jött el a megnyitó rég várt napja, amikor a Pincehegyre vezető sétány melletti romos épületből egy élettel teli tájház született, új büszkesége a településnek.

A felújításban döntő fordulatot jelentett, amikor a Székely László polgármester által vezetett település sikeresen szerepelt A „Népi építészeti emlékek helyreállítása” országos pályázaton, és a háromosztatú parasztház korhű felújítását tovább folytatták, az önkormányzat anyagi támogatását is élvezve. Többek között falakat bontottak, új tető készült, az épület utcafronti oldalára ismét két ablak került, Szabó Tamás mester a régiek mintájára kívül-belül korszerű nyílászárókat készített. A hagyományokat a belsőben is őrzik: kemencét építettek, a Magyarok Szövetsége pedig kukoricamorzsolót, rokkát, sparheltet, cserépkályhát vásárolt.

Hagyományok Háza
Páty, Kossuth Lajos u. 36.


,,Ahogy tetszik" (Shakespeare után szabadon: ajánlás, kommendáció, dicséret)

Tisztelt Tamás!

Hosszú idő óta készültünk, hogy a lakásunkban ki kellene cserélni az összes ajtót. A mikor elkezdtünk nézegetni a piacon mik a lehetőségek milyen a választék igazán nem találtunk olyat amit elképzeltünk. Akkor jutott eszembe, hogy nap mint nap ott járok el a perbáli üzem előtt. Ismerőseimmel beszélve már ismeretlenül is sok jó véleményt mondtak a cégről. Így mikor megkerestem Önt és megbeszéltük a munkát, az ajtók kiválasztása nagyon rugalmasan megtörtént és minden elképzelésünket figyelembe véve kaptunk egy korrekt árajánlatot, akkor úgy határoztunk, hogy belevágunk az ajtók cseréjébe. A határidő tűnt egy kicsit távolian de úgy gondoltuk, hogy kivárjuk. Mikor elkészültek az ajtók három nap alatt elkészült a régi ajtók bontása az újak be építése. Munkatársai szakmailag precíz pontos tiszta munkát végeztek. Minden nap mikor az ajtókra nézünk a családdal elmondjuk, hogy megérte ennyit várni mert lakásunk dísze lett. Jó szívvel ajánljuk barátainknak ismerőseinknek az asztalos üzem munkáját. Köszönettel, további sok sikert és jó egészséget kívánok:

Kiss Sándor
Budapest


Egy évvel ezelőtt egy 1968-ban épült kockaházat vásároltunk, melynek felújítása során egy rusztikus, vidékies stílusú ház kialakítására törekedtünk. Ennek megvalósításához mindenképpen fa nyílászárókat szerettünk volna. Több cégtől kértünk árajánlatot, azonban a Perbálablak volt az, ahová személyesen is ellátogattunk. Nagyon megfogott az asztalosműhely tisztasága, hangulata, a gyönyörű faanyagok illata, így rögtön meg is rendeltük ablakainkat-ajtóinkat. Visszatekintve a legjobb döntést hoztuk, hiszen mind a külső, mind a belső nyílászáróink alapvetően meghatározzák házunk hangulatát, a belső ajtók legszebb bútoraink is egyben. Mindenkinek jó szívvel ajánljuk Szabó Tamást és csapatát, hatalmas türelemmel , hozzáértéssel és precizitással dolgoznak, minden termékükön látszik a szakértelem és a fa iránti szeretet. Kedves Tamás, köszönjük, hogy hozzájárultatok az elképzeléseink megvalósításához, hogy minden nap rácsodálkozhatunk kis házunk átalakulására. További munkádhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk.

Bodor család Tökről


Lakásunk felújításához fa nyílászárókat kerestünk. Kivitelezőnek a Perbálablak-ot választottuk, több oknál fogva: helybéli a vállalkozás, na meg egy ott készült terméket is láttunk, ami tetszett. A bejárati ajtó és az ablakok konkrét kiválasztására ötleteket a vállalkozó honlapjáról tudtunk meríteni. Később nyilvánvaló lett, hogy részünkről ez a választás a lehető legjobb volt. Az első alkalommal elmondtuk az igényeinket. Ehhez Tamás hozzátette a tapasztalatát és szakértelmét. Kiváló érzékkel megérezte, mit is szeretnénk, ötleteit (üvegtégla ablak, párkányok, süllyedő küszöb stb) érdemes volt megfontolni és elfogadni. A végeredménnyel pedig minden tekintetben teljesen elégedettek vagyunk. Tavaly az ablakok és a bejárati ajtó cseréje történt. Minden az előzetes megbeszélések szerint történt, határidőre, pontosan. A lakásban történő munkálatok nagyon szervezetten folytak. Két nap alatt készen lett a csere, pedig sok ablakunk van. A munkások nagyon fegyelmezetten, szépen dolgoztak, rendet, tisztaságot hagytak maguk után. A Tamás által ajánlott többi munkásról (kőművesek, villanyszerelő) is csak jó véleményünk van. Sok segítséget kaptunk a munkaszervezéssel kapcsolatban, amit ezúttal is köszönünk. Az ablakcsere óta már lezajlott egy fűtési idény. Érzékelhető, hogy a kazánunk ugyanolyan hőmérséklet eléréséhez jóval kevesebbszer kapcsol be. Idén került sor a belső ajtók cseréjére. Már természetes, hogy csakis a "Perbálablak" lehetett a kivitelező. Nem tudtunk jelen lenni a munkálatoknál, de nyugodtan Tamásra bízhattuk a lakást. Hazaérkezésünkkor rend, tisztaság fogadott minket, és természetesen a gyönyörű új ajtók. Beépített szekrényt is csináltattunk, praktikus kialakítású, nagyon szép kivitelezésű lett. A beépítésekor a már meglévő hajópadlónkat ki kellett javítani, ezt külön kérés nélkül, nagyon szépen oldották meg, így egy tökéletesen rendben lévő lakást kaptunk. Kiváló minőségű, szép nyílászáróink lettek. Természetesen garancia is van a munkára, és a biztosító felé a bejárati ajtó és a mellette lévő ablak betörésbiztos minősítéséről szóló dokumentációt is megkaptuk. Jövőre is tervezünk munkákat...

Perbál, 2011. október 31.
Glänzel család


Kedves Tamás! Egy éve rendeltem nálad házunkhoz új ablakokat és ajtókat. Elég sokáig kellett türelmesen várnunk, de júniusban végre elkészültek. Gyönyörű új ablakokkal büszkélkedik házunk és ezennel szeretném ismételten megköszönni neked és munkatársaidnak a kiváló minőséget és a szakszerű beépítést. Munkátok a legmagasabb német színvonalnak is megfelel. A beépítésben közreműködő többi szakembert - kőművest, műkövest illetve redőnyöst - is dícséret illeti.
A manufaktúrádból kikerült ablakok nemcsak szépek, de a hármas UV-szűrős üvegezésnek köszönhetően kiváló a hőszigetelésük is. Egyéves fiúnkat nyugodtan engedhetjük a szőnyegen játszani, az ajtók vagy ablakok mellett semmiféle huzatot nem érzünk. Egyszerűen jobban érezzük magunkat a házunkban. Fűtési költségekről egyelőre nem tudok mit mondani, nyáron midenesetre kellemesen hűvös maradt a ház klíma nélkül is. Redőnyök beépítését javasolni tudom mindenkinek. Kis befektetés amely a forró magyar nyarakon mindenképp megtérül.
A kevés negatív élményt is meg szeretném említeni: Csak nagyon hosszú határidővel tudod vállalni az ablakok gyártását és a beépítés körülbelül kétszer annyi ideig tartott, mint amire eredetileg számítottunk. Az általad és munkatársaid által folyamatosan nyújtott minőség azonban nagyon hamar feledteti ezeket az apróságokat.
Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó rendelésünk nálad. Mégegyszer nagyon köszönöm és sok sikert kívánok vállalkozásod jövőjéhez!

Zsámbék, 2011. október 27-én
Jürgen Kursaw


Immár több mint 20 éve, Budapesttől úgy egy harminc kilométeres kőhajításnyira vásároltunk egy régi paraszt-polgár házat, ahogy akkortájt mondták, afféle ,,kulák-házat". Egy ház a maga valóságával kötelez, gondoltuk, így hát nem volt kérdéses, hogy igyekezzünk a házat úgy modernizálni, hogy közben megőrizzük méltóságát, egykori, később tán szégyenlett régi szépségét is. Az ablakok rossz állapotban voltak: szétszáradtak, a mázolásnál már ledobták a festéket, a szél átsüvített a réseken, ha az idő úgy akarta, hát az eső is bevert, a hó is befújt rajta; de bizony mívességük miatt nem akartunk megválni tőlük. Olyan asztalos ,,mestert" kerestünk (félő is e szót leírni a jézusi kovács-,,mester" megleckéztetése óta), aki külsőre megalkotja a régi ablakaink mását, de jól szigetelő és anyagában jó minőségű ablakokat készít. Így jutottunk el budakeszi barátaink ajánlása révén a Perbálon szorgoskodó Szabó Tamáshoz, akinek műhelyét a távolsági buszból naponta kétszer is láthattuk volna, ha éppen nem olvasunk vagy olvasmányunkba szunnyadunk bele. Először csak a legrosszabbul záró ajtót és ablakot cseréltettük ki. (Óh, bizalom anyja ne hagyj el!) Mivel ezek beváltak, azaz szépek és jók lettek, belevágtunk újabb ablakok és ajtók cseréjébe is. Tamás segített a tervezésben, és együtt gondolkodott velünk a "modernizálásban" is (hogyan legyenek az új ablakok buktathatók is, meg nyithatóak is; hogyan kerüljön vissza a régi spaletta, milyen legyen a festés). Mivel nagy a házunk, még néhány nyílászáró cserére vár. A jövőben a festést nem a helyszínen, hanem még beépítés előtt fogjuk kérni, mert a kőműves munka- bármennyire vigyáznak is-, nyomot hagy a fán. Már sok barátunknak, ismerősünknek ajánlottuk Szabó Tamást és ajánljuk mindenkinek jó szívvel.

Szuhay Péter, Zsólyomi Beáta
Tök


Két alkalommal kerültünk kapcsolatba Tamással asztalos-munka megbízással:
1. Régi külső nyílászárók (ajtók, ablakok) komplett cseréje és új pinceajtó tervezés, kivitelezés
2. Szobai beépített szekrények tervezése és kivitelezése.

Általános értékelés szerint teljes megelégedést mondhatok. A tervezésnél arra kell törekedni, hogy a kivitelezés előtt kb. 3-4 hónappal meg kell adni a pontos megrendelést. A megrendelés egy helyszíni szemlével történt, ahol kiválasztottuk akkor még fényképek alapján a számunkra megfelelő típust az ajtók és ablakok tekintetében. Az egyéni igények teljesen egyeztethetők Tamással. Ez követte a méretek felvétele, ami nagyon gyorsan ment.
Az árajánlatot ezt követően kaptuk meg, melyet elfogadtunk. Amint a ,,testre szabott" termék elkészült, szinte meglepő gyorsasággal történt a régi ajtók és ablakok kibontása és az újak beállítása, behelyezése. A bontási és visszaállítási munkálatok minimális törmelékkel és maximális gondossággal történtek, teljes beszegélyezéssel. Az új natúr fa egy lenolaj kezelést kapott nálunk. Új szolgáltatásként javasolhatom, hogy a kiválasztott színminta szerint már a lefestett nyílászáró kerüljön a helyére. Ez további könnyebbséget jelenthet a megbízónak.
A szobai beépített szekrények esetében is hasonló menetben történt a tervezés és kivitelezés. Itt javaslom egy vázlatot megadni az elképzelésről, mely megkönnyíti a további méretek felvételét. Amennyiben a megrendelőnek nem lenne pontos elképzelése, Tamás segíteni tud praktikus ötletekkel is.
A tényleges kivitelezés a munka nagyságától függően a fentiekre számolva csak 1-1 napot vett igénybe.
Azonban azt mindenképpen javaslom figyelembe venni, hogy az új termékek legyártása a tervezéstől a kivitelezésig néhány hónapot mindenképpen igénybe vehet.

Fekete Mihály
Perbál


Párommal hetek óta jártuk a bemutatótermeket szerte az országban, keresve a számunkra megfizethető de magas minőségű beltéri ajtókat.
Rengeteg energiát és időt pazaroltunk el hiába, mire a Perbálablak termékeit is megnéztük.
Látva a minőséget és a formavilágot, azonnal döntöttünk és máig is úgy érezzük, hogy kompromisszumok nélkül választhattunk.
Az ajtók, lakásunk karakterének és hangulatának legmeghatározóbb kiegészítői.
Röviden: tökéletes minőség és esztétikai élmény.
Köszönjük

Kun Rajmund
Perbál


,,Pontos, megbízható, korrekt, és az egyéni elképzelések megvalósításában támogató. Örömmel tapasztaltam, hogy a mai világban vannak még szakemberek, akik nem csupán jól dolgoznak, de segítőkészek is. Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek."


Soós Péter
Telki


A Budakeszi Hírmondóban figyeltünk fel a Perbál Ablak hirdetésére.
Ismerősöket megkérdeztünk és látva a munkájukat döntöttünk Szabó Tamásék mellett.
A felméréstől, az árajánlatig, az elkészítésig ami pár hónapig tart a határidőt pontosan betartották.
Nagyon precíz, tiszta munkát végeznek, mindent Ők állítanak helyre.
A beépítés után csak pozitív észrevételeink vannak:
- sokkal kevesebb zaj szűrődik be
- sokkal kevesebb por jön be a lakásba és kevesebb hő távozik a lakásból.
Könnyen kezelhető, esztétikus és biztonságos.
Munkájukat köszönet illeti.

Illés József
Budakeszi


Tisztelt Szabó Tamás Úr!
Tisztelt leendő megrendelők, építtetők!

Bizonyára már mindenki járt, vagy járni fog hasonló helyzetben, mint én, amikor faipari munkát kellene végeztetni a már meglévő lakásukon, otthonukban, vagy újonnan épített ingatlanjaikon. Engedjék meg, hogy megosszam saját esetemet, véleményemet, észrevételeimet Önökkel és Szabó Úrral. 2008 májusában döntöttem el, hogy egyszerű, szerény kis konyhámba egy asztalossal konyhabútort készítetek. Igen ám, de amikor le kellett volna ülnöm egy valamire való asztalossal, csak akkor döbbentem rá, hogy a közvetlen környezetemben, ismeretségemben olyan nincs, ezért keresni kezdtem. Viszonylag rövid keresgélés után, hallottam Szabó Tamás perbáli asztalosról, majd ezt követően az Interneten is megkerestem és megtekintettem a munkáit. Miután láttam az általa készített munkákat, telefonon felvettem Vele a kapcsolatot és megbeszéltünk egy találkozót. Telefonbeszélgetésünk másnapján már el is jött, én elmondtam, hogy mit szeretnék, egy-két szakmai tanáccsal kiegészítette az általam felvázolt dolgokat és megcsinálta a felmérést. Miután felmérte a konyhát közölte velem, hogy az ajánlatot két héten belül megküldi, de leterheltségük miatt a konyhabútor legyártását, csak november elejére tudja vállalni. A november szó hallatára egy kicsit meglepődtem, de mivel láttam a munkáit amik igazán ízlésesen voltak elkészítve, e hosszú határidő ellenére is érdekelt a dolog. Az ajánlatot percre pontosan az ígért időre elkészítette, amit én el is fogadtam. Az ajánlatadáskor elmondta még azt is, hogy a munka megkezdésekor némi előleget fog kérni és vállalkozói szerződést fogunk írni. Ezután még kétszer járt nálam egy teljesen pontos felmérésre, egyeztetésre. Az igazat megvallva elmaradt az előlegkérés is a vállalkozói szerződés megírása is, ennek ellenére október végén jelentkezett a mester, hogy a következő héten hozná a szekrényt és beépítené. November első hetében a megbeszélt napon, reggel 8 órakór a bútorral, professzionális gépeivel, megbízható embereivel megjelent és elkezdték a beépítést. A beépítés két napot vett igénybe. A két nap alatt csak nálam dolgoztak a lehető legnagyobb gondossággal, odafigyeléssel és lelkiismeretesen. A munka elkészült a bútor gyönyörűen belett építve, amit azóta már nagyon sokan megcsodáltak és profi, mester munkának tartanak velem együtt. Végezetül még annyit, hogy a hosszú várakozási idő ellenére már volt további megrendelésem a Perbál ablaknál, de mivel állandó és folyamatos munkájuk van, szintén csak 4-5 hónapos átfutással tudták vállalni. Azt tudom javasolni, ajánlani mindazoknak akik egyszer felkeresik Szabó Tamást bármilyen faipari munkával és van idejük kivárni, akkor várja ki, mert megéri és munkájára igényes szakemberrel találkozik.

Kovács Péter
Páty


Jó szívvel ajánljuk a céget mindenkinek, aki új ajtókat, ablakokat szeretne házára, irodájára!
Tamás és csapata szép, jó minőségű nyílászárókat készített számunkra – és ami fontos, határidőre és tisztességes áron.
Sok ilyen fiatal vállalkozót kívánunk magunknak és másoknak!

Zsiros Ágnes
HONFRAN Kft.
Budapest


Kedves Tamás!

Tavaly októberben költöztünk be tinnyei családi házunkba, melynek asztalos munkáinak elvégzésére neked adtunk megbízást. Ennek eredményeképpen készültek el a külső-belső nyílászáróink, és a konyhabútorunk is.
Ezúton szeretnénk megköszönni a minőségi munkátokat, ami lehetővé tette, hogy általatok megvalósítsuk elképzeléseinket. Köszönjük hogy a munka átadása után sem hagytatok minket magunkra, és ha problémánk adódott (pld.: burkoló által tönkretett ajtók, gyerek biciklizése során megsérült konyhabútor, stb.), gyors, és szakszerű segítséget nyújtottatok.
Külön dicséret jár azért a végtelen türelemért és rugalmasságért, amellyel kezelted az utolsó utáni pillanatig folyamatosan változó igényeinket is.
Munkátokkal nagyban hozzájárultatok ahhoz, hogy számunkra az építkezés kellemes emlék maradjon, így nyugodt szívvel ajánlunk barátainknak és ismerőseinknek is.

Örülünk, hogy megismertünk!

Üdvözlettel,
Szőke Enikő és Bäck Konstantin
Tinnye


Miért választottam a PERBÁLABLAK asztalos üzemet nyílászáróink kicserélésére?

Családi házam építése során több asztalossal, asztalosműhellyel volt kapcsolatom. Többé-kevésbé mindig elégedett voltam, ám erre a legnagyobb munkára a PERBÁLABLAKOT választottam. Ha csak tehetem, magyar terméket vásárolok, magyar emberekkel dolgozom együtt, de az is fontos számomra, hogy helybéli legyen. Nem szeretem a műanyagot, csak a természetes alapanyagokat találom maradandónak. A cég vezetője szimpatikus, becsületes fiatalember. Először csak néhány ablak cseréjére kértem, amit pontosan, időben, korrekt módon, a kialkudott és elfogadható áron teljesített. Bevált. A nyílászárók jó minőségűek, tökéletesen záródnak, igényes, egyedi kivitelűek. A felületkezelés tökéletes, szépen látszik a fa erezete, látszik, hogy értékes fából készült. Ez után az összes nyílászáró cseréjét erre a cégre bíztam, amit megint ugyanolyan lelkiismeretességgel teljesített. Bármi probléma adódott közben, a cég vezetője a helyszínre jött nyomban, és megoldotta a nehézségeket, esetleges hibákat. Köszönöm.

Török Péter Pál
Perbál


Kedves Szabó Tamás!

Ezúton is szeretném megköszönni a tanácsaidat, a segítőkész türelmedet valamint a szép nyílászárókat, amelyeket otthonunkra készítettetek! Nemrégen, itt járt nálunk az építész, aki a házat tervezte és elégedetten nyugtázta, hogy a tervei alapján igényes, szépen kivitelezett házat építettünk föl.
Együttműködésünk során jó volt, hogy olyan tanácsokat, ötleteket kaptam tőled, amelyet te már a sokéves munkád során "megtanultál", nem nekem kellett "föltalálnom"!

Bevallom, hogy ez az építkezés nagy terhet rakott a vállamra, hiszen én egész más területen mozgok otthonosan. Szerencsémre, sikerült olyan szakembereket találnom, mint Te, akik mind szakmailag, mind emberileg segítettetek nekem abban, hogy a megálmodott otthont sikerüljön valóra váltani.
Mégegyszer köszönöm Neked és csapatodnak!
Kívánok jó egészséget, sok munkát és boldogságot az életben!

Horváth Jutka
Érd


Mivel nyílászáróim cserére szorultak, és csak fában gondolkodtam, ezért kezdtem körülnézni hol mit lehet kapni.
Unokahúgomék új építésű lakásában láttam meg a nekem tetsző ablakokat. Kérdeztem hol vették, mondták: www.perbálablak.hu.
Megnéztem és amit láttam tetszett.
Több helyről kértem árajánlatot, és bár várni kellet, kedvező árajánlatot Tőled kaptam.
A vállalt határidőre az ablakok elkészültek,és a megbeszélt időpontban a nyílászárók beszerelése elkezdödött, és be is fejeződött.
A beszerelés hihetetlen profizmussal történt.
A dolgozók a teljes munkaidőt végig dolgozták, nem kellett sem anyagra,sem szerszámra várni, minden el volt készítve.
Amit még meg szeretnék jegyezni, hogy a fiúk nagyon intelligensen egy káromkodás nélkül dolgoztak.
Ez számomra szokatlan,de rendkívül szimpatikus, mert nem ez a jellemző manapság.

Lukács Julianna
Budakeszi


Az alábbi véleményt cenzúra nélkül a weboldaladra szánjuk.

,,Ha jó minőségű nyílászárót korrekt kivitelezés és vállalt határidő mellett szeretne, akkor nyugodt szívvel ajánlom a Perbálablak vállalkozást. Még mielőtt úgy tűnne, hogy rokoni, vagy egyéb üzleti érdekek mondatják velem a véleményem le szeretném szögezni, hogy Tamással sem rokoni, sem üzlettársi kapcsolatban nem állok. Egyszerű megrendelői-kivitelezői kapcsolat alapján alakult ki az alábbi véleményem az építkezés során. A nyílászárók felmérésekor találkoztam elsőként a Perbálablakkal, mikor az ajánlatadáshoz szakszerűen felmérték a nyílászárók méreteit, közben tapasztalataik alapján a készülő ház stílusához illeszkedő javaslatokat adtak a nyílászárok stílusáról, javaslatot tettek a nyílászárók üvegtípusainak kiválasztására és ami a legfontosabb és nem minden vállalkozónál természetes, hogy mindezt az ajánlatot díjmentesen adták minden kötelezettség nélkül egy olyan vállalási határidő megjelölésével, melyet tartottak. Nem ígérték a vállalást a kapacitásukhoz mérten teljesíthetetlen időpontra, hanem tartható határidőt jelöltek meg. A megrendelést követően a nyílászárók beszerelésekor az üvegezés minőségét és a beszerelés szakszerűségét folyamatosan ellenőrizték. A nyílászárók (beleértve a kilincsek, zárak), - mert a minőségi nyílászárókba az is beletartozik (ezeket a nyílászárókba szerelve szállították) - minőségével teljesen elégedett vagyok, a minőségről a Perbálablak honlapján is meggyőződhet. A nyílászárók beállítását a ház használatba vétele után kérés nélkül elvégezték és az első fűtési szezon után is készséggel álltak rendelkezésre a finomhangolásokra és mindezt díjmentesen tették. A cég ugyanúgy elérhető ma is, mint két évvel ezelőtt és ugyanaz az ember veszi fel a telefont. Nekem ez fontos, mert szerintem ez a vevői-vállalkozói bizalom alapja." br> Üdvözlettel

Molnár László
Gyermely


Kedves Tamás!

Miért választottuk a Perbálablak munkálatait és termékeit?
Több helyen érdeklődve szakemberek felől, sokan javasolták személy szerint Szabó Tamás mestert. Megtapasztaltuk a pontos munkát, az előzetes felmérések, a tervezés idején. A precízséget és szakszerűséget a munkálatok során érzékeltük! Mindenben támogatott és szakmai tanácsot adott Szabó Tamás. Legnagyobb meglepetésünkre 10 nyílászárót reggel 8-tól délután 4-ig kibontottak, az újat beépítették, a visszajavításokat elvégezték! Még arra is volt ideje a mesternek, hogy segítsen egy nyílászáró pályázathoz szükséges adatok összegyűjtésében! Az új ablakok, ajtók remekül beváltak, szél, hó, eső kizárva, de az nincs kizárva, hogy más faipari munkák miatt is a Perbálablakhoz fordulunk!! Aki igényes, szép termékekre vágyik, bátran forduljon Szabó Tamáshoz és kis csapatához!
Köszönjük munkájukat:

Gyarmati Sándor és családja
Tinnye


A Nagykovácsi Böngésző újságban vettem észre a cég hirdetését, és még utolsó próbálkozásként Tamástól is árajánlatot kértem épülő családi házunk összes nyílászárójára! Természetesen előtte több cégnél, vállalkozónál is jártunk, kisebb-nagyobb sikerrel! Sajnos volt igen rossz tapasztalatunk is egy biatorbágyi asztalossal, aki már a puszta ténytől is kiborult hogy Tamáshoz is átmegyünk megnézni a műhelyét! Nem is rejtette véka alá a rossz véleményeit szinte környék összes cégéről, aki ilyen témában jártas! Így miután megtudta, hogy ráadásul a végén mégis csak Tamást választottuk, még napokig zaklatta férjemet telefonon a munkahelyén, hogy milyen rossz döntést hoztunk, és hogy megfogjuk bánni! A legnagyobb döbbenet akkor ért, amikor Tamás elmesélte, hogy "inkognitóba" ügyfélnek" kiadva magát Őt is felkereste ezek után! A lényeg az, hogy az idő minket igazolt hogy akkor jó döntést hoztam/hoztunk, és a megfelelő ár és minőség mellett, egy igen kedves munka kapcsolatban tudtunk együtt dolgozni! Hasonlóan gondolkodunk a munka minőségéről, folyamatáról, és a világ értékéről! Pontos, precíz, és segítőkész hozzáállása ill. igen professzionálisan felszerelt patika tisztaságú műhelye, szolgáljon minden asztalos mesternek tanulságul! Így természetesen jó szívvel ajánlom családunk minden tagja nevében Tamás és csapata munkáját!

Kerék Balázs és Kerék Lívia
Nagykovácsi


Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni a Perbálablak cégnek, akik nagy szakértelemmel cserélték ki rendelőnk nyílászáróit! Nem volt egyszerű feladat, hiszen a XIX. században épült házban kialakított XXI. századi rendelőt kellett összehangolniuk. Esztétikailag, és funkcionálisan is teljes mértékben elégedettek vagyunk a munkájukkal, pácienseink is gyakran dicsérik a szép ablakokat. Külön kiemelnénk a hangszigetelést, amely lehetővé teszi a nyugodt kezeléseket!

DENTUS Magyarország Kft.


A cégről először a Zsámbéki Polgárban láttam hírdetést és csak utána néztem meg a weboldalukat. Amit ott találtam az nagyon megtetszett, mind a nyílászárók és bútorokat illetően. Utána a személyes találkozás és megbeszélés is meggyőzött, hogy jól döntöttem. Az elkészült nyílászárók és beltéri ajtók nagyon szép, jó minőségű és precíz munka eredménye. A látvány pedig önmagáért beszél.
Bárkinek nyugodt szívvel merem ajánlani őket.

Kodó Krisztina


A siker azokhoz pártol, akik energikusak, hogy dolgozzanak érte, elég bizakodóak, hogy higgyenek neki, elég türelmesek, hogy várjanak rá, elég bátrak, hogy megragadják, és elég erősek, hogy megtartsák." (ismeretlen szerző)
Nem mese, ami velünk történt öt évvel ezelőtt, hanem valóság és ezt szeretném megosztani mindenkivel. Falusi házat vásároltunk, de már akkor tudtuk,hogy- megörizve a ház jellegét-egy nagyon hosszú folyamat vár ránk,ha a "fentiek"is úgy akarják.Ez azóta is tart,lassan de biztosan,talán a befejezéshez közeledve.Olyan nyilászáróink voltak,amiböl kettö nem volt egyforma,sem méretében,sem stilusában.
Annak a jó tulajdonságomnak köszönhetem (nagybetűvel, mert megérdemli) a MESTERT, hogy mielőtt bármilyen papírt szemétbe dobnék, előtte elolvasok. Így találkoztam évekkel ezelőtt a Perbálablak hírdetéssel. Fenntartásaim voltak az új szakemberrel, mert az előző egyéb munkák során sok olyan "szakemberrel" találkoztunk, akik vitték a pénzt, de a munkájuk kívánnivalót hagyott maguk után. Először mi is csak egy ajtóval kezdtük, az is a hátsó volt, ha elszúrja nem annyira szembetűnő - gondoltuk. Az első személyes találkozás után azonban felső sugallatra éreztem, ő lesz a mi szakemberünk. Már akkor is várni kellett legalább két-három hónapot az ajtóval, de megérte. Nem kellett azon semmit igazitani, az úgy lett jó, ahogy lemérte és elkészítette. A történet tovább már sejthető. Azóta az összes ajtó-ablakot Tamással cseréltettük le. Tisztán, gyorsan dolgoztak, minden darab tökéletes lett. És ami még nagy meglepetés, öt év után visszajöttek ellenörizni a szigetelést, megnéztek minden darabot, hogy működik-e, és ez benne van a garanciában.
Hogy milyen ember Szabó Tamás asztalosmester és csapata? Nos! Szakmailag jól felkészültek, megbízhatóak, udvariasak, precízek, kulturáltak (beszédben is) stb,stb.
Hát így is lehet dolgozni, hogy a megrendelőnek ne bosszúság, hanem jó érzés és szép munkadarab maradjon, ha már fizet. Még egy fontos megjegyzés! Korrektek az áraik! Amiben megállapodtunk, annyit fizettünk. Gratulálok Tamásnak és remek csapatának, jó szívvel ajánlom barátaimnak,ismerőseimnek.
Hálás köszönettel az eddigi munkájukért!

Józsa Gyuláné
Budakeszi, 2010.kikelet havában.


Miért éppen Perbálablak? (Avagy mi milyen tapasztalatokat szereztünk)

Férfi szemmel:

  • Fontos volt számomra a minőség és szakértelem, amely megjelent már a felmérés során is (szakmai és esztétikai javaslatok).
  • A gyártott termékek CE minősítéssel rendelkeznek. A szerelt vasalatok EU normáknak megfelel.
  • A megállapodott ár a munka elvégzése után sem változott.
  • A megígért határidőt pontosan betartották.

Női szemmel:

  • A nyílászárók gyártása az általunk vitt fényképek alapján, elképzelésünk szerint történt.
  • Nyílászárók színét, beépítésre került üvegek mintáját igényeink szerint színskálából választhattuk.
  • Az ajtók, ablakok beszerelése során a munkaterületen környezetükre vigyáztak, a munka végeztével tisztán adták át.

Balogh Attila


Két és fél évvel ezelőtt családi ház felújítását terveztük. Ennek része volt a külső és belső nyílászárók cseréje. Véletlenszerűen, az úton haladva fedeztük fel az asztalosműhelyt. Bementünk. Szabó Tamás munkáját megszakítva készségesen megmutatta műhelyét, elmondta a lehetőségeket és megbeszéltük a találkozót a munka helyszínére. Pontosan érkezett. Mindent aprólékosan lemért. Néhány nap múlva, az ígért időben elküldte árajánlatát. Eddig az összbenyomás jó volt: energikus, pontos fiatalember, tiszta, korszerű gépekkel felszerelt tágas műhely, ill. az a fontos "részlet", hogy a régi nyílászárók kibontását is megszervezte. A későbbiekben sem csalatkoztunk benne. A tervezett időre a nyílászárók elkészültek, a beépítés precízen történt. Nagyon magas minőséget kaptunk, nem is beszélve a kifogástalan esztétikai megvalósításról. Felbuzdulva a még a vártnál is szebb és jobb eredményen, a konyhabútorzat elkészítését is Tamásra bíztuk. Ez a munka is kifogástalanul sikerült.
Szabó Tamás egy fiatal, a jó értelemben "régi vágású"mester, akinek fontos a megrendelő elégedettsége, akkor adja át a megrendelt munkát, amikor már a legapróbb részlet is tökéletes. Nem lehet "fogást találni" elvégzett munkáján. Mindenkinek, aki magas minőséget kíván, ajánlom.

Dr.Göndöcs Csaba
Budapest


Üdvözlöm a Kedves olvasókat, és leendő megrendelőket!

Előre is elnézést kérek az olvasóktól a közvetlen hangvételért de, a Tamás édesapja nagyon jó barátom és volt kollegám.
Tamás munkájával először Ványi Géza barátomnál találkoztam egy nagyon szép, ízléses, precízen kidolgozott konyhabútorral találtam szembe magam. Gézát megkérdeztem ki csinálta a szekrénysort? Válaszolva kérdésemre közös barátunk fia: Szabó Tamás. Nagyon megtetszett Tamás munkája.
Feleségemmel 2008-ban úgy döntöttünk, hogy felújítjuk a konyhát-étkezőt! Csinálunk egy szebb, tágasabb konyhát és így új konyhaszekrényt kell készíttetni. Rögtön Tamás jutott eszembe. Feleségemnek elmondtam, hogy Gézánál milyen szép beépített szekrénysort láttam. Megbeszéltük nejemmel, hogy Tamást kérjük fel új konyhabútorunk elkészítésében. Így felhívtam Szabó Tamást, hogy elmondjam. mit szeretnénk és mi lenne az elképzelésünk. Időpontot egyeztettünk, a megbeszélt időben pontosan ott volt. Már az feltűnt, hogy nem késett, nem kért időpont módosítást. Leültünk türelmesen meghallgatott, majd segítségül mondott Ő is egy-két gondolatot, ötletet, hogy még jobb, még szebb legyen az álomkonyhánk. Ez a beszélgetés november környékén zajlott le, akkor sok munkája volt / azóta is / egy pár hónapot várnunk kell mondta. NEM bántam meg! Mivel burkolási, ill. csempézési munkákat is kellett csináltatnunk, Tamás ebben is tudott segíteni. Egy olyan kőműves csapattal áll kapcsolatban, akik szintén tökéletes munkát végeznek határidőre. Mikor elkészült a burkolás, csempézés másnap megjelent Tamás és kis csapata. Meghozták a várva várt bútort. Már csak a beszerelés hiányzott. Felfúrták, felcsavarozták, beállították a szekrénysort. Összepakoltak, feltakarítottak maguk után. Mikor mindennel megvoltak udvariasan távoztak.
Nekünk már csak a gyönyörködés maradt.
KÖSZÖNJÜK TAMÁS!!!!!!!
Gyönyörű munkát végeztél, Te és a kis csapatod, mindenki kivette részét! Jó szakemberekkel dolgozol. Tetszik, hogy Te is beállsz közéjük és együtt csináljátok.
Csak ajánlani tudlak mindenkinek, aki egy határidőt betartó, pontos, precíz segítőkész, ötletgazdag kiváló munkát akaró szakemberrel akar dolgoztatni!

Halmai István
Zsámbék


Amikor úgy döntöttünk, hogy felújítjuk a konyhát, nem volt kétséges kit kérünk meg rá. Mivel az ablakokkal és az ajtókkal nagyon meg voltunk elégedve, nem is kerestünk mást csak Szabó Tamást és kis csapatát. Nem ért minket csalódás, mert a konyhabútor határidőre, szép kivitelben elkészült. Mindenkinek csak ajánlani tudom Szabó Tamás asztalosmestert, aki ezt a mesteri címet teljes mértékben kiérdemelte.
Köszönöm az elkészült munkákat.
Üdvözlettel:

Jánk Andrásné
Páty


Először is szeretnénk gratulálni igényes honlapodhoz. Mi is köszönettel tartozunk precíz munkádért és hogy mindig itt voltál akkor amikorra igérted. Sokat segítettél jó tanácsaiddal, ötleteiddel (például a belső ajtók, boltívek kirakásában). Jó látni, hogy velünk együtt örülsz az elkészült "műnek"; nem csak munkádnak tekinted, hanem kihívásnak is és szinte sajátodnak érzed. Nálad az átadással nem ér véget a munka, mindig van újabb ötleted a további szépítgetéshez (így készült el a kerítés is és segítettél a bútorok felújításában is). Egyszóval köszönjük neked és kedves munkatársaidnak, hogy hozzájárultatok szülői házam csodálatos megújulásához. Továbbra is legyél maximalista és ilyen lelkesedéssel végezd munkádat. Ehhez kívánunk sok sikert és jó egészséget.

A Gulyás család Budajenőről


Hagyomány és korszerűség. Ennek jegyében terveztettük meg házunkat, amelynek építése 2008-ban kezdődött. A külső és belső nyílászárók is tökéletesen megfelelnek az említett szempontoknak, hiszen kinézetük, alapanyaguk egyaránt felidézi sok száz év tapasztalatát, mely korszerű technikával párosul. A fa „lélegzése”, megjelenése, tartóssága mind-mind olyan tényező, mely Tamás műhelye felé sodort bennünket a nagyáruházak szégyenteljes, silány minőségű kínálata láttán. Nem csalódtunk! Ablakaink kiválóan szigetelnek, így a főút közelében sem zavarja családunk nyugalmát annak zaja. Nagyszerű a külső nyílászárók hőszigetelése, mely fűtésünk költségének is kedvez. Precíz munkavégzés végeredményének kényelmét élvezhetjük mindennapjaink során, hiszen masszív ablakaink, ajtóink ki-be csukásához egy könnyed mozdulat is elég, növeli nagymértékben komfortérzetünket. Külön öröm számunkra a nagy színválaszték, melyben rátaláltunk a régen megálmodott árnyalatra, valamint az, hogy az eddig csupán képzeletünkben létező bejárati ajtó valós formát öltött Tamás műhelyében. A végeredmény magáért beszél, hiszen az utcán elhaladók mindig megdicsérik a mutatós kőkirakás mellett a gyönyörű ablakainkat is, melyekre nagyon büszkék vagyunk.
Zsámbék


Kedves Tamás!

Nagyon hálás vagyok, hogy visszaadtad a "mesteremberekbe" vetett bizalmamat. Amikor 8 évvel ezelőtt építész-épületgépész házaspárként belefogtunk az építkezésbe egy nagyszerű kőműves oldalán már tudtuk, hogy csak 2 ütemben építhetjük meg otthonunkat. Így az első ütem a tapasztalatszerzés terepe lett. A nyílászáróink is ennek áldozata.
A folytatásnál új vállalkozó után kellett néznünk. Több helyről hallottunk rólad, láttuk munkáidat mielőtt megkerestünk. Részünkről a bizalom nagyon hamar megvolt és Te ezt rövid időn belül el is mélyítetted. Az ígért határidőket és minőséget tartottad, szakmai kérdésekben is jó javaslatokat tettél- amire én nem is gondoltam-, figyelembe vetted letisztult, minimalista részletképzésre, egyedi színkeverésre vonatkozó igényeimet is. Az elkészült nyílászárókkal nagyon elégedettek vagyunk. Ezek után a belső épületasztalos munkára is Téged és kollégáidat kértük és itt sem csalódtunk. A kis csapatod hozzáállása és munkátok minősége példaértékű lehet bárki (minden mesterember) számára.
És tudod, mivel még mindig nem készültünk teljesen el a házzal továbbra is számítunk rád...

Üdvözlettel: T. Major Krisztina és családja
Tök


Másfél éve a perbáli közösségi ház új ablakaiba beleszerelmesedtem: "Hát ezek gyönyörűek, pont ilyenféle illik a házamhoz is" Utána érdeklődtem, hogy ki is volt a kivitelező, legnagyobb megdöbbenésemre, mert gondoltam vhol vmi nagyon messziről jött asztalos mívelte, tudtam meg, hogy pár száz méterrel feljebb készültek a nyílászárók egy perbáli műhelyben, Szabó Tamásnál! Gyorsan felkerestem a honlapját, ahol már akkor sok referenciával rendelkezett. Megbíztam 4 ablak cseréjével, és nem bántam meg! Az ablakok remekül szigetelnek, esztétikusak, gyors, szakszerű, tiszta munkát végeztek. Azóta még egy szobában cseréltettem velük egy ablakot, nyugodtan mondhatom a ház díszei :-) Még több nyílászáró cseréje vár Tamásra nálam, és ahogy elnézem a honlapját a konyhám is rá vár! Nagyon örülök, hogy volt bátorsága belevágni a mai világban egy vállalkozásba, kívánom, hogy sok megrendelése legyen az év minden napján. Szerintem ez nem is lesz nehéz.

Üdvözlettel:
Pintér Krisztina
Perbál


2010-ben fogtunk hozzá Nagyapám házának felújításához. Az ablakokat, ajtókat is cserélni kellett. Több környékbeli házon, melyeken a közelmúltban cseréltek nyílászárót észrevettünk, hogy ugyan más-más az ablak kinézete, díszítése, színe, de az ablakok stílusukat tekintve hasonlóak. Megtudtuk, hogy mindet Tomi készítette. Tomi nyílászárói szépek, messziről megismerhetők, egy jellegzetes, egyedi, jól eltalált konstrukció szerint többféle díszítéssel, színben készülnek. Mi is ilyet szerettünk volna.
Felkerestük Tomit és sikerült is megállapodnunk. Tisztáztuk az egyes nyílászárók méreteit, színét, felületkezelését, melyik milyen legyen, legyen-e üveg az ajtón, vagy ne, matt üveges legyen vagy sima, melyik ablak hogyan nyíljon, milyen legyen az osztása, melyik ajtó merre nyíljon stb.
Tomi mindent pontosan ezek szerint készített el, annyiért, amennyiben megállapodtunk. Akkorra készült el, amikorra mondta, elhozta, beépítette aznap, amikorra jelezte. Mindenben betartotta a megállapodást. Teljesen meg vagyunk elégedve, örülünk a nyílászáróknak, azóta is jól működnek.

Bakai Zoltán és családja, Tök


Amikor megpillantottam az ablakmechanikán a Roto feliratot, azonnal előugrottak emlékeim a Német Roto cég adatbázisáról amit évekkel ezelőtt formáltunk egy szoftverprojekt keretében. Akkor még nem gondoltam, hogy hamarosan magam is élvezhetem a cég kiváló termékeinek előnyeit. Tamás nem véletlenül használ Roto-t. De ez csak az egyik pont ami miatt örülök, hogy a Perbál ablakkal gyártattam le faházamhoz a nyílászárókat. Volt szerencsém személyesen is megszemlélni a gyártás során használt gépeket, módszereket. Igényes, folyamatos fejlesztésről árulkodó kép alakult ki bennem. A felméréskor-tervezéskor adódó kérdésekre laikusként nehéz válaszolni. Miután a házon több a szabványostól eltérő meretű és formájú ablak van ezért Tamásra bíztam a merre hány centi, milyen osztások, stb... eldöntését. Nem bántam meg. Azt gondolom esztétikus és funkionalitását tekintve is kiváló ablakokat, ajtókat kaptam.

Szabó Gergely, Budakeszi


2010 tavaszán Szabó Tamással történt többszöri egyeztetés alapján döntöttünk arról, hogy a készülő családi házunk külső és belső nyílászáróinak elkészítésére és beépítésére a Perbálablak-ot választjuk. A döntésünk meghozatalában fontos szempontként szerepelt, hogy a Perbálablak a legújabb gyártástechnológiai megoldások alkalmazásával (pl. a hőszigetelésben többrétegű üvegezés, német minőségbiztosítási intézet által bevizsgálva) készít esztétikus és kiváló minőségű műemlék jellegű nyílászárókat. A megtekintett referencia munkák minősége, a megbeszéléseken kialakult kapcsolat és nem utolsó sorban a kiváló ár-érték arány további szempontok voltak választásunkban. A nyílászárók tervezése alatt Tamás mindig nyíltan rávilágított az elképzeléseink előnyeire és hátrányaira, nem rejtve véka alá az esetleges ellenvetését egy konkrét elképzeléssel kapcsolatban, így például a ház térségében gyakorta jelentkező nagy szél miatt közösen döntöttünk a fa redőnyök mellett és elvetettük az eredetileg elképzelt spalettás megoldást, aminek azóta is örülünk. Az elkészült nyílászárók beépítési munkálatai során Tamás munkatársaival kapcsolatban is nagyon pozitív kép alakult ki bennünk, az elvégzett munkájukból a Tamás által képviselt minőség sugárzott, a megbeszélt határidőket pontosan betartották. A ház alapvető arculatteremtő díszei az ablakok lettek, vendégeink az ablakok szépségét veszik észre leghamarabb. Összefoglalva nagyon elégedettek vagyunk a Perbálablakkal és csak ajánlani tudjuk bárkinek, aki minőségi és esztétikus fa nyílászárókat keres. Végezetül megemlíteném, hogy Tamás a beépítés után is szívén viseli cége munkáját, azóta is többször járt nálunk munkatársaival ellenőrizve a vasalat beállításokat és elvégezve az egy éves intenzív használat után esetlegesen szükséges utólagos finombeállításokat.

Sárdi Gábor, Budajenő


Épülő családi házunkhoz szerettünk volna tetszetős, formás fa nyílászárókat. A fejünkben megvolt mit szeretnénk, csak azt nem tudtuk honnan. Interneten keresgélés közben akadtunk a Perbálablakra, és a honlap nézegetéskor éreztük már, hogy megtaláltuk a megfelelő céget, stílusosan pont abban a községben, ahol építkezünk. Gyors kapcsolatfelvétel után megkezdődtek az egyeztetések, amely során Szabó Tamás rendkívül segítőkész, kreatív, lelkiismeretes, rugalmas mesterembernek bizonyult. Az elkészült nyílászárók láttán úgy döntöttünk, hogy a konyhabútort is vele készíttetjük el, és ha lehet ilyet mondani, ez még szebb lett.
Nyugodt szívvel ajánlom a Parbálablakot és Szabó Tamás asztalosmestert azoknak, akiknek fontos a korrekt ár/érték arány.

Csoma család, Perbál


Tóth Eszter, Tinnye Házunk Tinnyén 1930-ban épült. Kardos Mihály asztalos családjának építette. A kiváló mester bizonyára különös gondossággal és igénnyel készítette a nyílászárókat saját házára. Családunk 1975-ben vásárolta meg az akkor lakatlan és leromlott állapotban lévő házat. Szűkös anyagi helyzetünk nem tette lehetővé eddig a nyílászárók cseréjét, amire csak most kerülhetett sor. Tiszteletben tartottuk az építő emlékét, tiszteletben tartjuk a gazdag történelmi múlttal rendelkező falunk hagyományait, ezért mindenképpen ragaszkodtunk az eredeti szépformájú ablakok pontos másolásához a jelen kor kényelmének biztosítása mellett. Szabó Tamás munkáinak megismerése alapján őt bíztuk meg házunk ablakainak elkészítésével. A fából, faszobrász közreműködésével készült ablakok bukó-nyíló szerkezetűek, pontos mása az eredetinek, nemcsak a hőt, és légmozgást, hanem az előttünk sűrűn közlekedő kisebb-nagyobb járművek zaját is jól szigetelik. A hulladék-anyagból arra következtethetünk, hogy jóminőségű száraz fából dolgoztak.
Szabó Tamás munkájával elégedettek vagyunk, további tevékenységéhez sok sikert kívánunk.

Tóth Eszter, Tinnye


Khan család, Budakeszi Áprilisban döntöttük el, hogy ki szeretnénk cserélni az ablakokat és a bejárati ajtót. Mindenképpen fa nyílászárókat szerettünk volna, ezért elkezdtünk asztalost keresni a munkához. Tamás hirdetését a Budakeszi Hírmondóban olvastuk. Megnéztük a honlapját és nagyon tetszett, amit láttunk, és amit olvastunk Róla. Felhívtuk… Másnap már jött is felmérni az árajánlathoz, amit pár nappal később meg is kaptunk. Már első találkozáskor nagyon szimpatikus volt. Lebeszélt minket a 3 rétegű üvegről, mert a mi régi házunkhoz az nem lenne megfelelő, zseniális ötlettel állt elő a fürdőszobaablakkal kapcsoltban, amit eddig egy fűtéscső miatt nem lehetett teljesen kinyitni, ajánlott a fürdőszoba- és a kamraablakra beépített szellőztetőt, aminek nagy hasznát vesszük és még sorolhatnánk….pár nap múlva el is döntöttük, hogy Tamást bízzuk meg a munkával.
Ellátogattunk a műhelyébe, részletesen megbeszéltünk mindent (a szín kiválasztása volt a legnehezebb - köszönjük a türelmedet), kifizettük az előleget, megírtuk a vállalkozási szerződést. Ez május elején volt… Szeptemberre vállalta a munkát, amit percre pontosan teljesített is. Jó sokat vártunk, de megérte!!! A 7 ablakot és a bejárati ajtót 1 nap alatt kicserélték és az általa ajánlott kőművesek még aznap, párhuzamosan dolgozva velük ki is javították a falakat! Meglepően tisztán, precízen és gyorsan dolgoztak. A végeredmény, pedig várakozáson felüli…főleg a bejárati ajtóval kapcsolatban…szebb lett, mint elképzeltük. Maximálisan elégedettek vagyunk. Mindenkinek szívből ajánljuk!
A külső párkányt is megcsináltattuk és a lakatos munkát is elvégezték, amihez a szakembereket a Tamás ajánlotta. Az Ő munkájukkal is elégedettek voltunk.
Kedves Tamás! Mindent nagyon köszönünk, még biztosan találkozunk a jövőben!

Khan család, Budakeszi


Rázga család, Budapest Immár három éve kerültünk kapcsolatba Tamással, amikor a készülő tetőtéri lakásunkhoz kerestünk nyílászárókat.
Hosszas keresgélés után ajánlás útján jutottunk el Tamáshoz. Én voltam a keresgélő, a feleségem a döntnök. Egy zsámbéki ház megmutatása után, amihez Tamás készítette a nyílászárokat, habozás nélkül döntöttünk, amit azóta sem bántunk meg. Az ablakokat és ajtókat határidőre szállította le, és az árajánlatában megadott összegektől sem tért el különböző indokokra hivatkozva.
Két és fél éve lakunk a lakásban, amiben az idő múltával számtalan bosszanzó hiba keletkezett. A nyílászárók ellenben azóta is tökéletesen működnek. Vetemedésnek a nyoma sem látszik. Egyedül az ajtók beállításán kellett állítani, amihez Tamás két év után is díjtalanul kiszállt és elvégezte azokat. Probléma azóta sem volt velük.
Összegezve: Jó döntés volt az otthonunk ékességeit Tamással elkészíttetni.

Rázga család, Budapest


Guoth Tibor és neje, Zsámbék Hónapokig jártuk az országot, hogy megfelelő ajtókat tudjunk beépíttetni leendő házunkba. Szerencsére megláttuk a Perbál Ablak cégtábláját.
Betértünk, s megdöbbenve tapasztaltuk a fiatal mester és kollégáinak gyönyörű munkáját. Azonnal döntöttünk a feleségemmel, hogy itt fogunk ajtókat csináltatni. Az elkészítési határidő ugyan hosszú volt, de érdemes volt kivárni. Gyönyörű ajtókat kaptunk, amiket mi a házunk díszének tartunk. A beépítés az előre megadott határidőre pontosan történt, aminek lassan 2 éve, de a legkisebb vetemedés sincs egyetlen ajtón sem.
Köszönet a fiatal mesternek és csapatának.
Az ilyen munkát jó szívvel lehet ajánlani bárkinek, a legmagasabb igényű megrendelőnek is.

Köszönettel
Guoth Tibor és neje
Zsámbék


Kis Ferenc és családja, Zsámbék Nem az első alkalommal építkeztünk, így a korábbi rossz tapasztalatok alapján tudtuk, hogy a nyílászárók minősége igen fontos. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, hosszasan mérlegeltük a lehetőségeket.
A Perbál Ablakot és Szabó Tamást az épületen dolgozó mesterek ajánlották, hogy igen jó minőségben dolgoznak. Utána nézve már a weboldalainak megjelenése és az azokon látható munkák is impozánsak voltak, így felvettük Tamással a kapcsolatot.
Nem csak a bemutatott referencia munkák, de Tamás korrekt, határozott és megnyerő személye is hozzá járult, hogy mellette döntöttünk.
A nyílászárókat Tamásék igen magas minőségi színvonalon, határidőre az előre megkötött szerződésnek mindenben megfelelve készítették el, amelyek az épület bútordarabjai lettek. Szinte nem is volt kérdés, hogy a további belső asztalos munkákat is a Perbál Ablakkal szeretnénk kiviteleztetni, így ők készítették a beépített szekrényeket és a konyhabútort is.
A leginkább az tetszett Tamás munkájában, hogy a számomra szinte észrevehetetlen legkisebb hibákat is ő maga jelezte, és ugyan nekem jelentéktelennek látszottak, Őt a lelkiismerete nem hagyta soha, hanem láthatólag bántotta.
Végül minden jelentéktelen apróságot kijavított, és tökéletessé tett. Igen jó lenne, ha minden mester ember ilyen lelki ismertes lenne Magyarországon, akkor nagyra vihetné ez az ország!

A további munkádhoz sok sikert, Tamás!
Kis Ferenc és családja
Zsámbék


Kedves Tamás!
Ezúton is szeretném mégegyszer megköszönni a Budakeszi Római Katolikus Egyház Plébánia ablakcseréjének igen gyors és szakszerű munkáját Kristóf Atya igen nagy megelégedésére.
Egy nap alatt három ablak cseréje nem kis feladat. Pontos és tiszta munkát végeztek, melyhez megfelelő embercsapattal és eszközökkel dolgoztak. A hulladék elszállításáról is gondoskodtak.
A fentiek alapján szeretnénk kifejezni teljeskörű vevői megelégedettségünket az Egyházközség nevében. A szép munkáért dicséretet érdemelnek.

Köszönettel:
Filó Kristóf plébános és Mayer Erzsébet pü.
Budakeszi


T. Uram!

A honlapján olvasottak alapján feltételeztem Önben annyi illemet, etikát és becsületességet, hogy ha nem tudja és/vagy akarja elvállalni az érdeklődésemben leírt munkát, akkor legalább e-mailban - ha nem is telefonon - egy sorban értesít eme tényről, és majd 2 hét elteltével nem kell érdeklődnöm. Az árajánlat elkészítésére 1 hetet ígért!!!
Valamint érdekesnek találom, hogy az iPad-járól küldött üzenetben még nem volt gond a csomós fenyő, telefoni érdeklődésemkor - mikor is lesz kész az árajánlat - pedig már "nem szokott csomós fenyőből" dolgozni. Véleményem szerint egy fenyőfának az erezete és a csomói a díszei.
A honlapjára a "rólunk írták" rovatba nyugodtan tegye ki ezt a véleményt is, ne csak a dicséreteket!

Üdvözlettel
Müller Valéria


Bornai család, Perbál Mindhármat együtt!

Bizonyára sokan ismerik a régi anekdotát, mely szerint az egyszeri mesterember műhelyének a falán a következő felirat áll:
„Három féle munka létezik: gyors, olcsó, jó. Nálam ebből kettőt választhat,
-ha gyorsat és olcsót szeretne, az nem lesz jó,
-ha gyorsat és jót szeretne, az nem lesz olcsó,
-ha olcsót és jót szeretne az nem lesz gyors.”

Tamás műhelyének falán én nem láttam ezt a feliratot, de nyugodtan kiírhatná ő is, hogy gyorsan, olcsón és jól dolgozunk, s mindezt együtt!
Igen gyorsan, onnantól kezdve, hogy az adott munkával tud foglalkozni a műhelyében, s igen gyorsan, amikor a helyszínen beszerel csapatával. Ja, hogy odáig el kell jutni? Igen, a jó szakemberre néha várni kell!
Igen olcsón, mert a legolcsóbb mindig az, amit ha már kifizettünk, s a miénk, akkor működik, nincs vele gond, esztétikus. Az nem olcsó soha, amit utólag javítani, toldozni, foltozni kell, vagy cserélni. Tamásnál ilyen szóba sem jöhet, tehát ár-érték arányban olcsó!
Igen jól, de ezt nem is kell részletezni, elég szemügyre venni a termékeit, s megkérdezni az ügyfeleit! Én magam is szívesen megmutatom az általa gyártott, beszerelt ablakokat, ajtókat, lépcsőket.
Tehát Tamás gyorsan, olcsón és jól dolgozik, s mindezt együtt!
A mi házunk felújítása során több ütemben, több termékével is, igen nagy megelégedésünkre, s biztos nem utoljára!

Köszönjük a kiváló munkátokat Tamás – Perbál Ablak!

Üdvözlettel:
Bornai család, Perbál


Lukács Mariann, Érd

Ezúton is szeretném neked megköszönni még egyszer azt a csodálatos munkát, amit Nagymamám házán végeztél. Csodálatosak lettek az ajtók, ablakok. Nem is gondoltam, hogy ennyit fog számítani, de fantaszikus lett a végeredmény. Mamám csodálatosan érzi magát a házban, és a rokonok, barátokon kívül még a csipkeszakkör is csodájára jár az új ajtóknak-ablakoknak!


Kedves Leendő Vásárlók!

Szívem szerint csak annyit írnék, hogy tényleg ne keresgéljenek tovább, úgyis Tamás lesz a legjobb választás, és még ha más felé is kacsintgatnak, végül úgyis itt kötnek ki. Ha meg valamilyen érthetetlen okból kifolyólag mégis mással szerződnének, hát... magukra vessenek. :)
De azért megértem, ha Önök között is van olyan, aki hozzám hasonlóan szereti alaposan körüljárni a témát, szereti felmérni a lehetőségeket, árakat, elképzeléseket gyűjt és mérlegel. Az ő kedvükért röviden megosztom a tapasztalataim:
Egy legalább 80 éves házat vásároltunk meg azzal a céllal, hogy az eredeti hangulatának megfelelően, de a mai kor igényei szerint felújítjuk. Alapvető volt, hogy terveinkhez nem illettek a szokványos, tucat ablakok. Mindenképpen olyan mester embert akartam keresni, aki egyedi, a házra szabott, igényes, jó minőségű nyílászárókat készít. Egy kis keresgélés után akadtam rá Tamás honlapjára. Már az is bíztató volt, hogy a weboldal is igényes, gondos. Sejthető volt, hogy a gazdája komolyan veszi amit csinál, igényes, és bár munkájában a hagyomány őrzés is fontos szerepet kap, de mégis követi a kor szellemét is.
Ajánlatot kértem és az árakban sem csalódtam. A korrekt árszabás mellé már az ajánlatból is látszott a törődés, az átgondoltság, a személyre szabottság. Az ajánlat elfogadása előtt pontosan leegyeztettünk mindent írásban és szóban is. Belőttük azt is, hogy milyen időtávokban gondolkozhatunk. Jó munkához tényleg idő kell, ezt figyelembe kell venni. Ha valaki egyedi ablakokat szeretne, azok nem állnak már készen a raktárban... Egy Tamáshoz hasonló, méltán keresett mester pedig nyilvánvalóan sok megrendeléssel bír, így sajnos én is csak pár hónapos távlatokban gondolkozhattam. De ez nem volt gond, idő közben haladtunk a ház munkálataival. No meg legalább volt idő pontosan kialakítani, hogy milyen típusú, stílusú nyílászárókat is szeretnénk. A mester egyik nagy csodája, hogy fél szavakból is érti, érzi az embert és a házat is, amit épít. Nagyjából tudtam csak elmondani, hogy mit szeretnék, ehhez Tamás hozzátette a saját elképzeléseit, ötleteit, amik rendre kiválónak bizonyultak. Óriási könnyebbség volt ez nekem, építészetben laikusnak, hogy a mester nem csak hogy velem vagy helyettem gondolkozik és tervez, hanem egyáltalán gondolkozik és tervez...
Amikor a kivitelezésben oda jutottunk, Tamás meg is jelent, precízen, pontosan mért, tervezett, egyeztetett. Ami határidőt megszabott, azt rendre tartotta is. Nagyon megbízhatóan, becsületesen dolgozott.
Nagyon nagyon meg voltam elégedve a munkájával. Látszik, hogy imádja amit csinál, ért is hozzá, és ráadásul csak igényes, kiváló minőségű munkát hajlandó kiadni a kezéből.
Épp alakulóban van egy új ház átalakítása a családban, erre a munkára már most megbíztam a mestert. Még csak ajánlatot sem kértem mástól, úgyis csak benne bízom!
Tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom.

Lukács Mariann, Érd

 

facebook